Akciók, Híreink
7 kiló mínusz 5 nap alatt az első Turbó Diéta® Deluxe táborban
Vidám hangulat, sok mozgás, turmixok és finom ételek, napsütés és madárcsicsergés, kedves személyzet és sok sikerélmény jellemezte az első Turbó Diéta® Deluxe tábort a Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotelben…
Heten indultunk neki a nagy vállalkozásnak, hogy 5 nap alatt egészségesen és biztonságos körülmények között fogyjunk és elinduljunk egy egészségesebb élet felé. A program kezdetekor minden résztvevő laborvizsgálaton, orvosi vizsgálatokon, mozgásterapeuta és dietetikus konzultáción vett részt, melynek célja egyben a kiindulási adatok rögzítése (súly, BMI, testzsír %, vízháztartás, állóképesség, stb.), valamint az egyéni mozgás és étkezési tervek kialakítása volt.
Izgalommal telt az első nap és az első turmix elfogyasztása, a csapat lelkesen és egymást támogatva indult neki a programnak. Hamar megszoktuk a napirendet: reggel mérések, súly, vérnyomás, szükség esetén vércukor, majd a közös turmix reggeli után indultak az első kardió edzések. Ezek változatos eszközökkel (futógép, ellipszis tréner, edző bicikli) vagy szabadban végzett kontrollált nordicwalking vagy kerékpáros túrákon történtek. Már fel sem tűnt a harmadig naptól, hogy állandó pulzus ellenőrzés és óvó felügyelet mellett dolgoztunk.
A pontosan kiszámított kalóriamennyiséget tartalmazó szívbarát ebéd után délután ismét testmozgás következett, ez lehetett zumba, séta, kirándulás vagy gerinctorna, kinek-kinek igénye, teherbírása szerint. Napközben az izmok pihentetésére és a lélek kényeztetésére lehetőség nyílt masszázs igénybevételére, vagy a wellness részleg használatára. Esténként közös játékok, óriási pingpong mérkőzések vagy biliárdozás zárta le a napot.
A kastély szállodai szolgáltatásai, a csodálatos természeti környezet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy könnyedén kiszakadjunk a hétköznapi rohanásból és ráhangolódjunk a program természetes ritmusára. A személyzet minden tagja odafigyeléssel és nyitott érdeklődéssel gondoskodott kényelmünkről, vezetett bennünket a programban napról napra. Az egészségügyi háttér folyamatosan érezhető volt, tudtuk, itt vigyáznak ránk!
Mindenkit kellemes meglepetésként ért, hogy bár sokat beszélgettünk finomabbnál finomabb ételekről, még így sem éheztünk meg. A sok mozgás jó összhangban volt a bevitt energiával. A turmixok változatos íze és az ebédek, a friss saláták, a mindennap új zöldségleves lé összességében változatos étrendet biztosított.
Persze mindenkit legfőképpen az izgatott, hogy mennyit fogytunk az 5 nap alatt. Egy és hét kiló között helyezkedik el a leadott kilók mennyisége. De sokkal beszédesebb mutató, hogy ez a fogyás 80-90%-ban a zsír csökkenését, a testzsír változását jelentette. Vagyis a fogyás hatékonyan és nem az izomzat rovására következett be. Emellett az állóképességünk is sokat javult. A program elején sokak befejezni sem tudták az előírt edzéstervben foglalt gyakorlatot, a negyedik napon pedig ezt könnyedén megvalósította.
Sokat jelentett a humor, a jó hangulat és az egymást támogató, segítő légkör. Ez a néhány nap kellő indítást és sikert jelentett minden résztvevőnek, hogy a programban tanultakat és megtapasztalt eredményeket ezután is szeretnék folytatni és továbbvinni a hétköznapokba. „Mintha kicseréltek volna, akár egy feltöltő nyaralás” ezzel az energiával és élménnyel gazdagodtunk és jó pár kilóval fogytunk a táborban.
További információ: www.turbodieta.hu, www.kastelyszanatorium.hu
Az első Turbó Diéta® Deluxe táborhoz galéria is tartozik, nézze meg a további képeket.
Bejelentkezés
Kosár tartalma
Hírlevél
Két hetes Intenzív Program tartalma
3 db Turbó diéta® Intenzív fehérjepor
1 db Turbó Diéta® Antioxidáns
1 db Hunyadi János gyógyvíz
A csomag ára: 25 070 Ft
+ Szállítási költség
Vásároljon személye- sen a Turbó Diéta® Központban!
1139 Budapest,Váci út 91. I. em.
vagy rendeljen a webshopunkban

