FELESÉG – 19 KILÓVAL KÖNNYEBBEN!
Petra vagyok – immár boldog feleség. A boldogságomat férjemnek, Tamásnak köszönhetem, és Laurának, aki megismertetett a Turbó-diétával, amelynek köszönhetően életem legfontosabb napjára végre elérhettem az álomalakot, amire mindig is vágytam!
„Nehéz” kezdetek
Világéletemben duci kislány voltam, ebből lettem duci nagylány. Én aztán mindenféle diétát kipróbáltam, akár a diéták nagykönyvét is megírhatnám. Bár nem lenne túl sikeres: általában egyik sem működött túl jól. Volt is ruhatáram három méretben – az állandó ingadozás követésére.
Ráadásul az a típus vagyok, aki boldogságában hízik. Így, amikor megismerkedtem Tamással, és összeköltöztünk, arra lettem figyelmes, hogy a legnagyobb méretű ruháim is kezdenek feszülni rajtam. Bár párom nem nehezményezte a dolgot, én annál inkább.
Laura segített!
Arra gondoltam: azonnal tennem kell valamit, főleg, hogy már csak három hónap volt hátra az esküvőmig. El is kezdtem járni a közeli fitneszterembe, és ekkor ért életem legnagyobb szerencséje: megismerkedtem Laurával! Először csak az óráira jártam, de amikor látta, hogy milyen gonddal küzdök, rögtön ajánlotta a Turbó-diétát.
A kéthetes, fehérjeturmix fogyasztásra épülő fogyókúra éppen nekem való volt: nem kellett számolgatni, méricskélni, mindig magammal vihettem a turmix adagomat. Ráadásul éhes sem voltam a két hét alatt egyáltalán! Ha elbizonytalanodtam, Laura mindig ott volt, és tanácsaival továbblendített. Az első kúra ideje alatt hipp-hopp megszabadultam 7 kilótól – és még két és fél hónap volt a nagy napig!
Életem legboldogabb napja
Május: a menyasszonyok hónapja. Az én esküvőm is májusban volt. Márciusban és áprilisban a lázas szervezés mellett nem is lett volna időm enni: még jobb volt a Turbó-diéta! Imádtam mindhárom turmix ízét, és a kilók csak úgy olvadtak le rólam! Mire május eleje lett, azt vettem észre, hogy a legkisebb ruhatáram is nagy. Kicsit nehéz volt a korábban lefoglalt menyasszonyi ruhát kisebbre cserélni, de szerencsére sikerült – a ruhaszalon munkatársainak is ajánlottam a diétát, és ezzel levettem őket a lábukról!
Azon a bizonyos májusi délutánon olyan vékony voltam, mint még soha. A három hónap alatt 19 kilót adtam le. Tamás pedig elérzékenyülve várta az oltárnál immár karcsú menyasszonyát!

Cikk nyomtatása