Ráadásul itt nemcsak a kilókról van szó, hanem arról, hogy a Turbó-diéta segítségével egy helytelen életmódot, rossz beidegződéseket sikerült magam mögött hagynom. Én is azoknak a népes táborához tartoztam, akik alapvetően pszichés okok miatt esznek, és ezért híznak meg. Már évek óta rendszeresen előfordult, hogy nem azért ettem, mert éhes voltam, hanem valamilyen lelki, érzelmi ok miatt. Ha szomorú voltam, elkeseredtem, vagy stresszeltem valami miatt, sütibe, jégkrémbe, csokiba fojtottam a bánatom. 

Így alapvetően két szakasz váltakozott nálam: amikor stresszesebb időszakban voltam, és ezért többet ettem, akkor jöttek fel a kilók, és azok a jóval rövidebb időszakok, amikor belecsaptam valamilyen fogyókúrába. Az elhatározás általában pár napig, legfeljebb egy hétig tartott, egyszerűen azért, mert mindig volt valami, amire rá lehetett fogni, hogy okot ad a „bűnözésre”. A legkülönbözőbb dolgokért vigasztaltam magam, hiszen mindig adódott valami, ami miatt elegem lett, és így tudtam levezetni a feszültséget. A környezetemben sokan vannak, akik ugyanígy tesznek: egyszerűbb kinyitni a hűtőajtót, mint a feszültség levezetésére más módot választani – mondjuk edzőcipőt húzni, és futni két kört a háztömb körül.

Elég volt!

A Turbó-diéta tulajdonképpen ugyanolyan próbálkozásnak indult, mint bármelyik másik – hogy sikerrel jártam, a módszernek köszönhető. Azóta elolvastam mások leírását a saját diétájukról, és egyetértek azzal, hogy a Turbó sokaknál főként azért sikeres, mert miközben mennek le a kilók, nem éhezik az ember. Ezt én is tapasztaltam, csakhogy én általában nem azért ettem, mert annyira éhes voltam. Ezért valószínű, hogy nekem nehezebb volt, nagyobb harcot kellett vívnom – saját magammal, saját magamért. És ahogy sokakat, engem is a sikerélmény segített át a holtpontokon.
A Turbó alatt nálam tulajdonképpen többféle szakasz váltotta egymást, mindegyikben más volt a sikerélmény és más volt az ösztönző erő. Az első nap a keserűsóval szörnyű volt, az eredmény viszont már aznap látszott. Azonnali megtisztulás volt: rögtön lement a hasam, hiszen valószínűleg jól tele voltam vízzel, fel is voltam puffadva. Be kell vallanom, aznap azért ittam nagyon szívesen a turmixot, hogy ne érezzem a számban a keserűsó ízét.
Aztán jött az első pár nap, ami talán a legnehezebb. De mivel tudtam, hogy pótcselekvésként, valamilyen negatív dolog miatt szoktam étellel vigasztalni magam, próbáltam távol tartani magam a konfliktusoktól, és ez rengeteget segített. A magánéletemben is próbáltam a nyugalmat fenntartani, egy kicsit a barátokat is kerültem. Szerencsére a párom megértette a dolgot, főleg, mert tudta, hogy mennyire zavarnak az összevissza evéssel szerzett, fölös kilóim, és mennyire szeretnék lefogyni. És itt nem csak a külcsínről van szó. Hiszen mennyivel jobb egy olyan nővel együtt lenni, aki már nem idegesíti magát a testsúlyával, nem csap hisztit a boltban, amikor már az előző méret is feszül, egyszer azért nem akar főzni, mert fogyózik, máskor meg feleszi a hűtőt.

Egy hét után

Az első hét vége nálam további szakaszhatár volt. Kezdett megjönni az önbizalmam, mert egyértelműen éreztem, hogy fogyok. Pedig nem álltam mérlegre, már előre elhatároztam, hogy csak a végén mérem meg magam. És nem kellett csalódnom: a 14 nap alatt lement öt felesleges kiló.
Szerintem, aki igazán akarja a változást, az a Turbó-diétát meg tudja csinálni. Hiába tűnik elsőre szokatlanul nehéznek az, hogy gyakorlatilag két hétig nem eszik az ember semmit. De mivel azzal, amit iszik, bekerül a szervezetbe minden szükséges anyag, ezen hamar felül lehet emelkedni.