| Kérdezze Laurát!
Sikertörténetek

MICSODA NŐ!

Sohasem tartoztam nádszálvékony lányok közé. Amikor a párommal megismerkedtem, 75 kg körül volt a „versenysúlyom”, azután jócskán elkényelmesedtem, és felszedtem még több mint tíz kilót.

Nem zavart, hogy duci vagyok, bár a párom néha tréfásan megemlítette, hogy majd akkor vesz feleségül, ha lefogyok. Végül az első közös görögországi hegyi túra után döntöttem úgy, hogy megszabadulok a súlyfölöslegtől.

Új életet kezdtem
A következő hónapokban egyre tudatosabban próbáltam elérni a kitűzött célt. Rendszeresen eljártam sétálni a szomszédos erdőbe, sőt egy nagy lendülettel elhatároztam, hogy az egész életemen változtatok, ezért kiléptem a munkahelyemről is, és egész másba fogtam. Ekkor jött el a Turbó-diéta ideje is! Segítségével könnyen megszabadultam a felesleges kilóimtól, után pedig jöhetett teljes életmódváltás: a súlyom megtartása érdekében a Turbó-napok mellett odafigyelek a helyes táplálkozásra, és rendszeresen sportolok.

…mint a karikacsapás

A klasszikus Turbó-diétát választottam –tehát két hétig minden étkezést a fehérjeturmixszal helyettesítettem. Bevallom, nekem nem való a könnyített kúra, mert hajlamos vagyok a bűnözésre, és úgy könnyen elcsábultam volna. A Hunyadi János keserűvíz nem tartozik a kedvenc italaim közé, de a cél érdekében ez nem tűnt olyan nagy áldozatnak. Az első két nap kicsit kemény volt: bár nem voltam éhes, idő kellett, amíg megszoktam, hogy folyékony táplálékkal táplálkozom. De rájöttem, a fogyókúra olyan, mint a sport: a cél elérése csupán elhatározás kérdése. Ráadásul a turmix igazán finom és laktató, így a „kezdeti nehézségek” után könnyen végigcsináltam a két hetes kúrát. A diéta ideje alatt tudatosan figyeltem arra is, hogy  napi 2-3 liter folyadékot igyak, így a méreganyagokat is alaposan kipucoltam a szervezetemből. Végül meglepően gyorsan teltek a napok, és egyetlen kúra segítségével szépen lefogytam 68 kg-ra.

Happy end
Miután közel húsz kilót leadtam, a párom boldogan dobált a levegőbe, és mondta, mennyire csinos vagyok. Idő közben rövidre vágattam a hajamat, és lecseréltem a teljes ruhatáram. A régi kollégáim alig ismertek rám! A párom pedig állta a szavát, és megkérte a kezemet - tavaly szeptemberben tartottuk az esküvőt.
A történet happy enddel zárult, de az élet tartogatott még egy meglepetést. Az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem egy kereskedelmi rádiócsatorna Micsoda nő! című játékára, amelynek fődíja egy plasztikai műtét volt. Három előzetes forduló után, a hallgatók szavazata segítségével megnyertem a versenyt.

Hálás vagyok a Turbónak!
Bár a görög hegyi túra után ugyan megvolt bennem az elhatározás, hogy változtassak az életmódomon, eredményt azonban csak hosszú és fáradtságos munka árán értem volna el. Ebben segített a Turbó Diéta. Segítségével gyorsan és hatékonyan értem el a vágyott súlyom, ami nagyban megkönnyítette az életmódváltásom. Ma már könnyedén megy a sport, a helyes táplálkozás elveit követve, és egy-egy Turbó-nap beiktatásával pedig gyerekjáték megtartani a súlyom. Végre olyan életet élhetek, amire mindig is vágytam!

 

 



Kapcsolódó cikkek
 
felhasználói név:

jelszó:
 
regisztráció 

elfelejtett jelszó
 
   1 db Turbó-diéta fehérje-turmixpor enzimmel, vaníliás

összesen: 6 990 Ft

Két hetes intenzív
kúra tartalma


3 dob. Turbó Diéta
1 dob. Turbó Diéta Antioxidáns
1 db Hunyadi-víz

A csomag ára: 24.710 Ft
+ Szállítási költség
Vásároljon személyesen
a Turbó Diéta
Központban


(1139 Budapest, Váci út 91. I. em.) vagy rendeljen a webshopunkban

A webshopban feltüntetett árak személyes vásárlás esetén is érvényesek.




}