BLOG

Mit egyél a külföldi nyaralás során?

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Általában két csoportra osztható a kérdést feltevők tábora. Vannak, akik szeretik kipróbálni az új ízeket és utazásuk során kifejezetten örömmel hódolnak a kulináris élvezeteknek. Vannak azonban, akik ódzkodnak mindentől, ami nem megszokott, vagy talán csak az átlagosnál érzékenyebb a gyomruk.

Akármelyik típusba is tartozol, az első és legfontosabb, hogy ügyelj a higiéniára! Csak jól megmosott gyümölcsöket, tiszta konyhában készült ételeket fogyassz! Ha egy mód van rá, kerüld el a talponállókat és csak ásványvizet igyál, illetve azzal is moss fogat, amennyiben nem európai országba mész. Ezeken felül csak saját tapasztalatunkat tudjuk megosztani Veled, ami úgy hisszük, jól jöhet.

Az elmúlt évek alatt mindannyian utaztunk már a legkülönfélébb helyekre. Akárhová is mentünk, mindegyikünknek jól jött egy-egy IdealBody® turmixpor. Összeszedtük a szempontokat, ami miatt idén is az elsők között tesszük be a bőröndünkbe.

1.    Praktikus – Egy doboz turmixporból 15 teljes értékű étkezés jön ki. Ez bőven elegendő arra is, hogy az egész heti étkezés már ki legyen pipálva, de arra is, hogy túlköltekezés nélkül ki lehessen próbálni mellette egy-egy ételkülönlegességet, vagy elegendő legyen Neked maximum napi egy szilárd táplálék. Ráadásul maga a doboz is kis helyet foglal el a poggyászodban.

2.    Gazdaságos – Egy doboz turmixpor 7890 Ft. Ha arra gondolsz, mennyit költenél külföldön akárcsak egy napi étkezéssel, már nem is szükséges hangsúlyoznunk, hogy ennél olcsóbb megoldás az egészséges étkezés terén nem is létezik.

3.    Egészséges – Minden turmix által megfelelő mennyiségű tápanyaghoz és ásványi anyaghoz jut a szervezeted és ezáltal elősegíti, hogy élettel telinek érezd magad.

4.    Egyszerű – Az elkészítése csupán ennyi: 4 adagoló kanál turmixport elkeversz 3dl tejbe.

5.    Látványos – Az is biztos, hogy akár fogyókúrázol, akár csak szeretnéd a súlyodat tartani, Te leszel a legcsinosabb a tengerparton.

6.    Gusztusos – Minden pohár turmix, bármelyik ízt is választod, az esztétikai érzékedet is elégedettséggel tölti el. Ráadásul jégkockával, shake-ként fogyasztva feltűnően nyárias és üde.

7.    Változatos – Ha csak egy turmixport viszel az útra és választanod kell az epres, meggyes, csokis, banános, capuccinos, pisztáciásés vaníliás ízek közül, akkor is könnyedén változatossá teheted étkezésed, ha egy-egy adagot mentával, citromfűvel, fahéjjal, cukormentes kakaóporral, gyümölcs-, vagy mandulaaromával fűszerezel. Hasznos tippeket itt kaphatsz új íz élményeidhez.

8.    Ételallergia nélkül – Amennyiben glutén és/vagy laktózérzékeny vagy, akkor sincs okod az aggodalomra, mert semmi jóból nem maradsz ki, ha natúr turmixporunkat választod. Az ízesítéshez hasznos tippeket azonban Neked is figyelmedbe ajánljuk.

Nincs is más hátra, mint kiválasztani a Neked tetsző IdealBody® turmixport ITT és érezd nagyon jól magad! :)

 

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség