Sikertörténetek

Öcsi rekord eredményt ért el!

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Kapaszkodjatok meg, 38,2 kg-ot fogyott 5 hónap alatt. A legszebb az egészben az a jól eső életmódváltás, amit Öcsi nem csak tarthatónak vél, de kifejezetten élvezi is.

Rágás nélkül, hogy lehet kibírni?

Általában egy férfi számára nem túl megerőltető az ivás, de ha cserébe nem ehet szilárd ételt, az már nehezen tarthatónak tűnik. Nem tudtam elképzelni se, milyen lesz az élet az ételek íze, illetve a harapás, rágás élvezete nélkül. Ennek ellenére mégis belevágtam az első 30 napos IdealBody® programomba, hiszen hajtott, hogy a célomat, a vágyott, ráadásul egészségesebb életet garantáló testsúlyt elérjem. Az első szilárd étkezésem alkalmával a harapás érzése édeni volt. Ennek ellenére

nekem volt a legmeglepőbb, hogy nem is kívántam olyan mennyiséget, mint korábban, noha a feleségem a kedvenc ételeimet készítette el. Azon túl, hogy a turmixok laktatóak voltak, rászoktattak a lassabb evésre, az egészséges ételekre és azokból is a többször kisebb mennyiségekre, mindezt úgy, hogy szinte észre sem vettem.

A nassolást se kívántam már és a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a zöldséglevest már kívántam. Korábban, ha csak lehetett, nem ettem zöldséges ételeket. Az ízük se vonzott, de nem is laktam jól tőlük. Most azonban alig várom a számomra még ismeretlen zöldséges köreteket, amiket a feleségem örömmel készít nekem.

Akaraterő, mint lendület!

Rögtön az elején szembesültem, milyen nehéz ellenállni a nehéz ételek csábításának, hiszen miközben én csak turmixot ittam, addig a családomnak reggelire tükörtojást készítettem zsírban sütve, ráadásul csőstől jöttek az ünnepek: Húsvét, házassági évforduló, születésnap. Ennek ellenére olyan mértékben fogytam, hogy valahányszor a mérlegre álltam, az eredmény csak lendített az elhatározásomon és nem volt kérdéses az sem, hogy a 30 napos IdealBody® programokat addig ismételem, míg elérem a kívánt célt.

IdealBody®

Összegezve a 30 napos programokat, nem volt egyszerű dolog végigcsinálni, de nem is lehetetlen! Ez idáig a diétát, kalóriaszámlálást, sok zöldséget, rendszeres étkezést mind-mind ostobaságnak tartottam. Ez idáig… Aztán ahogy mentek a kilók, úgy jöttem rá, ez bizony komoly dolog! Ami a diétás ételeket illeti, kellemeset csalódtam bennük. Az első az volt, hogy ehetőek! Majd az, hogy igen is, jól lehet tőlük lakni, nem kell habzsolni, hanem lassan, minden ízt kiélvezve enni.

Elismerő pillantások

A nagymértékű fogyás annyira átformált, hogy számos gratulációt fogadok a családomtól, barátaimtól, ismerősöktől, akik az utcán is megállítanak, hogy elismerően kezet rázzanak velem és egyúttal bátorságot vegyenek a történetemből. Az IdealBody® programok pedig gyökeresen megváltoztatták az életmódomat, ami miatt biztosan érzem, a következő célomat is el tudom érni, azaz a súlyomat tartani tudom.

Eredményei számokban:
Derékbőség: 125 cm → 97 cm
Csípő: 129 cm → 114 cm
Comb: 79 cm → 61,5 cm

 

Az ő sikertörténetük is érdekelhet:

Zénó IdealBody® története
BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség